A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók közül az Aegon már harmadik éve nyerte el 2017-ben Az év ügyfélbarát biztosítója díjat a Netrisk.hu közönségszavazása alapján.

Az online biztosításközvetítő portál közel 40 ezer ügyfél mintegy 280 ezer értékelése alapján ítélte oda a díjakat. A nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.
A biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek specifikus értékelést is adhattak a biztosítók működéséről, mivel a kérdések külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre is. Emellett a biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették a válaszadók.

Az ügyfelek egy 1 ponttól 5 pontig terjedő skálán a biztosítókat átlagosan 3,40-os értékre osztályozták, ezen belül a nagy biztosítók átlaga 3,41, míg a kisebbeké 3,32 volt – idézte a közlemény Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját.
Sebestyén László hozzátette: harmadik éve érezhetően és folyamatosan javulnak az osztályzatok. Két éve még 3,22 volt az átlag, ami tavaly már 3,35-re emelkedett, és ezt követte most egy további 5 századnyi javulás. Ez azt mutatja, hogy a biztosítási piac üzleti kultúrájában egyre fontosabb az ügyfélközpontú szemlélet, megfelelve a Magyar Nemzeti Bank ez irányú törekvéseinek is – fűte hozzá.

 

Forrás: (MTI)